Három social network FAIL

2010.10.04. 13:23

A 2002-ben létrehozott wiw (Who Is Who) Magyarországon olyan nagy hatású jelenség volt, mint a Facebook az USA-ban. A 2005 óta iwiw (International Who Is Who) néven futó sikertörténetnek 2006-os állomása az volt, hogy a már többszázezer felhasználóval büszkélkedhető közösségi oldalt közel 1 milliárd forintért vásárolta fel az Origo Zrt. 2006 óta több klón is született, ami megpróbált betörni a piacra, de jelentősebb sikert talán csak a MyVip ért el.

Szinte vele egy időben tűnt fel a people.hu. Akkoriban ezek az oldalak legalább annyit nyújtottak a felhasználóknak, mint az iwiw, mégsem tudtak mögé felzárkózni. A people.hu úgy tűnik, hogy már meg is szűnt. A milgram.hu is hasonló eset, ez azonban még nem szűnt meg – bár látszik, hogy az oldal dizájnja is régi.

Annak az oka, hogy ezek az oldalak nem tudtak felfutni, az lehet, hogy az iwiw az indulásukkor már túlságosan megerősödött, és hogy az emberek általában beérik egyetlen közösségi oldallal is.

A bwiw.hu (Business Who Is Who) is ekkoriban indult és ez sem tudott egyről a kettőre jutni. A bwiw cégekre, vállalkozásokra fókuszál, de emellett magánszemélyeknek is enged betekintést az oldalra. Bár az ötlet valamivel jobb, mint a sima iwiw-klónoké, a túl kevés marketingtevékenység miatt az oldal nem lett ismert, márpedig ebben a szakmában, mint a neve is mutatja, az ismerősökön múlik minden.

A bejegyzés trackback címe:

https://socialworker.blog.hu/api/trackback/id/tr862343831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása