Jelenleg is folyik a Wikileaks és szólásszabadság védelmében indított internetes csapássorozat, amelyet az Anonymous nevű hackerekből és szabadságjog harcosokból álló csoport koordinál az interneten keresztül. A csapássorozat alkalmával túlterhelik a célpontok szervereit, így azok teljesen elérhetetlenné válnak a külvilág számára. Az Anonymous nevű szervezet korábban a Scientology egyház és a Filmforgalmazók és Zenekiadók elleni gerillaháborújáról lett ismert, amely során többször is lebénították a szervezetek szervereit.

2010 december elején a 250.000 titkos, vagy bizalmas külképviseleti sürgöny részleteinek közzétételét követően a Wikileaks villámgyorsan nemkívánatos lett a tárhelyszolgáltatók és domainregisztrátorok között. Napok alatt elveszítette pénzügyi támogatását, amikor a PayPal és a Postfinance nevű bankok zárolták a Wikileaks számláját, többnyire az ÁSZF megsértésére és illegális tevékenység folytatására hivatkozva.

A Wikileaks bankszámláinak befagyasztását követően az Anonymous aktivistái bejelentették, hogy össztüzet zúdítanak minden olyan cégre, akik részt vesznek a Wikileaks ellehetetlenítésében, ezzel a szólásszabadság korlátozásában. Célpontnak a PayPal-t jelölték meg, amely az első támadássorozatban 8 órára vált elérhetetlenné (És most megint elérhetetlen). A Postfinance.ch és az e-finance.postfinace.ch lassan két napja nem tölthető be. Julian Assange-t támadó svéd ügyvéd honlapja percek alatt túlterhelődött lett, a tárhelyszolgáltatója végleg bezárta a weblapját, a többi ügyfele védelmében.

Ellentámadás


Az első támadással egy időben amerikai patrióta hackerek túlterhelték az Anonops.net oldalát, így nehezítve a támadások koordinációját. Valószínűleg ugyanez az amerikai csapat támadja a Pandasecurity oldalát is, akik real-time, pártatlanul közvetítenek az eseményekről.

Az internetes hadviselés komolyságáról a 2007-es Észtországi informatikai blokád kapcsán értesülhettünk, amikor oroszországból ismeretlen helyről irányított támadás segítségével a internet előtti időkbe bombázták vissza az interneten keresztül az ország pénzügyi, kormányzati és kereskedelmi infrastruktúráját. Az észt átlagember azt vette észre, hogy csak komoly fennakadásokkal tudja működtetni a vállalkozását, nem tud bankolni és gond van az emailszolgáltatásokkal is. Akkor az II. Világháborús megszálló felszabadító orosz katona szobrának eltávolítása szolgált a hadüzenet indítékaként.

 

Gyülekező a közösségi oldalakon


A honlap nélkül maradt Anonymous csoport tagjai előbb irc-n, majd közösségi oldalakon kezdtek gyűlni, és onnan koordinálni a támadásokat. Sorra jelentették be a célpontokat, és rendre elérhetetlenné is tették a megjelölt honlapokat. Szerda reggel a Mastercard, este a Visa tengerentúli oldala került a hackerek kereszttüzébe. A PayPal-lel és az említett svájci bankkal ellentétben anyagi kárt közvetlenül aligha okoztak a Visának és a Mastercardnak, hiszen a pénzügyi szolgáltatók zárt elszámoló rendszereit, azaz a bankkártyás fizetések lebonyolítását nem érintették a támadások. Az viszont biztos, hogy az átlagember számára másképp jön le, ha azt hallják a TV-ben, hogy az említett cégek nem tudták megvédeni magukat a hackerek támadásától.

Közben Joseph Lieberman és Sarah Palin szenátorok oldalai is elérhetetlenné váltak több kevesebb időre, miután szorgalmazták, hogy a Wikileaks-et nyilvánítsák terrorista szervezetté.

Toborzás az önkéntes zombihadseregbe


A rétegek által használt IRC csatornák után a csoport a Twitteren kezdett toborozni a következő támadáshoz. Az oldalukon teljesen amatőrök számára is bemutatták, hogy töltheti le bárki azt a programot (Low Orbit Ion Cannon), amellyel bárki besegíthet a hackereknek térdre kényszeríteni a multinacionális cégek oldalait. Az oldal azt is leírja, hogy az esetleges későbbi jogi lépések esetén (aminek lehetősége szerintük egyenlő a nullával) hogyan moshatja magát tisztára az önkéntes résztvevő. Ez talán az első alkalom, hogy egy csoport a közösségi média segítségével toboroz és buzdítja nyiltan illegális tevékenységre. Ahogy a SETI@Home annak idején a tömegeket mozgósította a földönkívüliek kutatására, úgy most intenetes támadások végrehajtására kérnek segítséget az AnonOps.net irányítói a szólásszabadság és a Wikileaks védelmében.

 

Twitter, Te vagy a következő
 

Az akciók sikerének feltétele, hogy a támadásokhoz kapcsolt #Payback hashtag népszerű legyen a Twitteren. Sokaknak feltűnt azonban, hogy csak nem akar bekerülni a Trending Topics, azaz a legnészerűbb témák közé, így megfenyegette az oldal vezetőit, hogy ők lesznek a következők, akiket 'megbüntetnek' a cenzúra miatt. A Twitter tegnap éjjel egy közleményben mutatta be, hogy a népszerű témák algoritmusa nem a leggyakrabban beidézett tag-eket tartalmazza, hanem az újonnan felkapott híreket. A #Payback tag viszont már 'kiégett', a csoport szeptember eleji tevékenységének következtében.

Vakondvadászat


Ma reggelre a Facebook törölte az AnonOps.net rajongói oldalát, és a Twitter is felfüggesztette a tagságukat. Nyilván nem ennyi ideig tartott megtalálni az oldalukat, hanem mostanra szánta el magát a Facebook és a Twitter, hogy eljárjon az internetes támadásokra buzdító csoporttal szemben. Most jön el az a fázis, amikor állandóan új profiloldalon kommunikálnak majd, amelyek addig élnek, míg a közösségi oldal adminisztrátorai ki nem szúrják és le nem tiltják őket.

Hacktivisták a jövő aktivistái?

Az elmúlt néhány nap bebizonyította, hogy a közösségi média új lehetőségeket adott az önszerveződő csoportok kezébe. Ezek a támadások, vagy ha úgy tetszik tiltakozások kézzel fogható károkat okoztak a cégeknek, akik felé irányultak. Még olyan nagy és többmilliárd dolláros infrastruktúrával felszerelt cégeknek is, mint a Mastercard.

Szerintem nem kell sok idő, hogy széles körben felfedezzék, hogy a hacktivisták lehetnek a jövő aktivistái. Gondoljunk csak bele: gyerekjáték megszervezni, bárki könnyen részt vehet bennük, és még az asztalunktól sem kell felállni.

A bejegyzés trackback címe:

https://socialworker.blog.hu/api/trackback/id/tr12504104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ács József – KISZIVÁROGTATÓK 2010.12.13. 09:55:48

A propaganda nem kardcsörtetés. A nyugati típusú, atomizált társadalomban a sugalmazás hatékonysága nagyobb, mint a parancsolásé. A propaganda, mely kijelöli a problémákat és megoldásukra mindjárt javaslatot is tesz, éppolyan közmű, mint az elektromos ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.